2008. június. archívuma.

Linux for Human Beings

Megpróbáltam, újra megpróbáltam. Volt már egy próbálkozás a Linuxal, eltartott egy darabig, aztán meghalt, mert sehogyan sem sikerült a wifi kártyát életre bírni az asztaliban. Most új notebookom van, gondoltam újra próbálom a dolgot.

Nagyon mondják már, hogy a linux eljutott az egyszeri felhasználói szintre. Aki látott már számtógépet, az nagy eséllyel tudja majd használni és ami még fontosabb, akár telepíteni is. Annyira nem vagyok béna felhasználói szinten, nekem mégsem sikerült. Próbáltam az új Ubuntut, és aztán az OpenSusét is. A vége az lett, hogy megizzadtam kicsit azzal, hogy a WinXP-t el tudjam indtani.

Az Ubuntu majdnem ment,végül itt is a wifi kártya okozott gondot, de azt éreztem, hogy pici utánajárással meglett volna az is. Aztán mégis voltak problémáim a hanggal, majd egyszercsak a képpel is. Ebből elegem lett. Kipróbáltam az OpenSuse-t, (11.0) mert valaki mondta, hogy az aztán mindent felismer, és csont nélkül megy. Nos, itt már az elején nem sikerült a monitort jó működésre bírni. Bootolás után mákos, olvashatatlan képet kaptam, pedig a felbontást felismerte a rendszer. Nos, ez is kiesett, itt már kedvem sem volt utánajárni a dolognak.

Késő este volt, itt elkövettem egy súlyos hibát, töröltem win alatt a linux-os partíciót. Persze a Grub ott volt, ami innentől hibát okozott. Már a Windows sem indult…

Kis keresgélés, majd Windows teleptő betesz, hibajavtó konzol elindt, fixboot c: és fixmbr és ár minden rendben is lett. Izzadás vége, rendszer megy, én meg aludni.

Linux vs Windows, győztesnek hírdetve: Windows. Messze még a címbeli minősítés a Linuxnak. Legalábbis nálam.

101 Photoshop tipp 5 perc alatt

Tartalomvédelem

Olvastam egy cikket, arról, hogy Ausztráliában a Microsoft Exchange megoldását cserélik Google Apps-ra 1.3 millió diáknál. Ki akartam jelölni a cikkben egy szöveget, és igen furcsát láttam. Ahhoz, hogy ne lehessen kimásolni a szöveget, egy olyan megoldást alkalmaztak, amelyet eddig még sehol nem láttam. Nézzétek meg, érdekes… Aki mégsem kattintana, az olvasson tovább…

Link: A cikk

‘Tartalomvédelem’ tovább…

Hogyan tartsd meg a kamerát

Egy igazán hiánypótló cikket találtam, amely hatféle beállást mutat, melynek segítségével meg tudod tartani a fényképezőgépet úgy, hogy ne remegjen be a kezed.

A cikk a digital photography scool-on jelent meg.

PC-n játszani bármivel

Az alábbi videó egy termékbemutató. Olyan technológiát mutat be, ami hihetetlen. Gyakorlatilag bármivel irányhatod a pc-det .Semmi más nem kell hozzá, mint egy webkamera. Persze, ahogy a videó is mutatja, inkább a játékokra gondoltak, és tényleg nagyon tuti, hogy a wii-s irányító mintájára megy itt is az irányítás. Wii nélkül.

Linkek: Cikk a TechCruchról

Opera 9.5

Itt van az új Opera böngésző. Tegnap bejelentették, hogy június 17-én a Download Day elindul és letölthető a stabil Firefox3. Erre az Opera tegnep kijött a böngésző 9.5-ös változatával. Nos lehet letölteni. Érezhetően nagyon gyors amúgy.

A lifehacker képes bemutatója az új Operáról.

Linkek: Opera

Voodoo Envy 133

A HP válasza a Macbook Air-re és a Lenovo X300-ra. Egy jól hordozható, ultravékony laptop, meggyőző teljesítménnyel és brutálisan jó árral. (Már a fentiekhez képest)

A HP a napokban mutatta be Berlinben ezt a gépet, hamarosan megjelenik a boltokban is. Az ára Amerikában 2100 dollár lesz. A specifikációt itt találni.

Linkek: Woodoo PC, Cikk, és a kép az Uncrate-ről

Gmail labs

Tele a netes techsajtó a Gmail labs dolgival. Hogy menniyre jó, hogy így kipróbálhatjuk azokat a dolgokat, amelyeket a Google fejlesztők a maguk 20 százalékában csinálnak és a gmail-hez kapcsolódnak.

No azért én nem vagyok úgy elájulva tőle, valójában semmi olyan extrát nem tett hozzá, ami számomra igazán használható lenne. Talán a Superstars, mert segítségével egyes projektfolyamatok státuszai jó követhetőek. Aztán ennyi. Jobban örültem volna olyan funkciónak, amellyel beállítható egy elküldésre váró levélnél, hogy kérek-e visszaigazolást a megnyitásról. Szerintem van még mit fejlődni.

Mindenestre aki szeretné megnézni mik is vannak a Gmail labs-ben, az kattintson a Gmail accountja beállítások fülére és aktiválja ott a labs-t.

Kilencedik, azaz kilencedik e-learning fórum

Igen a kilencedik. És Simon Gábor államtitkár a Szoc. és munkaügyi minisztériumból az e-learningről beszél a szakmának. Konkrétan éppen definiálja az e-learninget és helyét az oktatásban. A kilencedik ilyen rendezvényen! Komolyan mondom szedjék már össze magukat. Ez nevetséges. És a szakma nyalja a seggét a sok ilyen hozzánemértő idiótának, mert ők tolják a pénzt a cégeknek pályázatokon keresztül.

Ha nem tud megélni ez a szakág a piacból, ha nem tudják a cégek eladni termékeiket, szolgáltatásaikat, akkor csukják be a boltot, áruljanak pornót, de az ilyen idióták ne osszák a lóvét…

Élőben itt, ma