Igérem nem lesz több poszt ezzel kapcsolatban. Szeretnék egy kis reklámot csinálni a lord dreamland számítástechnikai bolthálózatnak.
Visszavittem a cuccost a boltba, hogy kicseréljék. Megtaláltam otthon a számláját, felhívtam őket, mondták vigyem be, kicserélik.
Bevittem, küldtek egy ajtóval odébb, a szervízbe. Ott megnézik, tényleg nem megy. Mondják, hogy ezt simán ki szokták cserélni, DE ennek a burkolata karcos. Ezt biztosan feszegette már valaki. Így csak feltételes garanciát vállalunk. Ez azt jelenti, hogy elküldik a gyártónak, aki majd egyszer megmondja, hogy cseréli-e.
Mondom, hello, hát persze, hogy karcos. Ez egy külső vinyó, nem herendi porcelán, amit minden szállításhoz pukkanós papírba csomagolsz. Viszed-hozod, karcolódik.
Aszongya, az mindegy. Bevegye, vagy inkább ne. Mondom ne. Akkor szétszedem. Otthon szétszedtem, lásd a vinyónak semmi baja, a vezérlő ment el. Másik tokba bele, működik rendesen. Persze így, hogy másik tok is kellett, már többe került, mint én akartam volna adni érte.
Hát szóval elmennek a picsába, ahányan csak vannak. Az biztos, hogy többet nem vásárolok náluk. Persze ezzel semmi nem fog változni. Lehetne anoním vonalon Apehnak telefonálgatni, hogy ott mekkora egy rabló banda van, meg fogyasztóvédelmezni (bruhaha, az is milyen már), de ehhez semmi kedvem. Őszintén szólva leszarom immár az egészet, remélem egyszer egy nálam agilisebb valaki megszívja és megszivatja őket. Sajnos ez a valóság ma 2008-ban. Ne vásároljatok náluk.
Előzmények itt, és itt.