2006. február. archívuma.

Világóra – egyszerűen

igazi világóraEzt az órát Charlotte Van Der Waals tervezte. Igazi világóra, a házon körben fel van tüntetve a világ 24 időzónája (persze csak 12 lap van). Csak arrébb kell görgetni az órát és megmutatja a pontos időt a világ bármely részén. Az aktuális időzóna a legfelső vizszintes élen van. Gyönyörű és 75$.

Tiszta sörösdobozokat!

Vannak ugye a sörösdobozok, amikről mindenféle anekdotát hallhattunk, hogy itt, meg ott hányan lettek betegek, mert valami patkány lesz*rta a doboz szélét, a delikvens meg abból ivott. A Spanyol Alhambra sört gyártó cég új megoldásával ennek mindörökre vége.

Fóliás sör

Igen, ez egy kis  fólia, amit felbontás előtt el kell távolítani, és ott van alatta a tiszta, csillogó doboz, amit már nyugodtan a szádhoz emelhetsz.

Nokia N91 – bevezetés elhalasztva

A Nokia mindennel késik, semmit sem tud időben bevezetni. Az N91-et a 2005-ös karácsonyi szezonra igérték. Nos, ez is késik, a következő dátum 2006 harmadik negyedév.

Nokia N91 A késés oka a Windows Media DRM implementálása körüli nehézségek. Kicsit félek, mire megjelenik, már el is avul:)

A Nokia egyébként is lemaradásban van, nincs még a szintén tavaly év végére ígért 6280-as és szerintem nem jön ki márciusig a 3250-es sem. Ne legyen igazam…

Közel a monitor, távol a gép

A Matrox újra jelentkezett. Nem is rossz cuccal. Az Extio F1400-hoz 4 monitor csatlakoztatható, DVI csatolón keresztül.

Matrox Extio F1400

A cucc igazából egy számítógépen kívüli doboz, amely akár 250 méter távolságban is lehet a géptől. Ezt a távolságot egy optikai kábel hidalja át, ami egy speciális kártyába csatlakozik. A gépet a dobozba épített USB portokon keresztül távolról is lehet irányítani, így természetesen lehetőség van arra, hogy tökéletesen zajmentesmunkakörnyezetet hozzunk létre azzal, hogy más helyiségbe helyezzük a gépet. Ára egyenlőre nem ismert.

Képrejtvény

Az alábbi képen egy 65 millió Ft értékű tárgy látható. Na mi ez?

Na mi ez?

A helyes megfejtést a commentekben találjátok!

Pimp my car

Na itt ez a Trabi.

Trabant 601 Special

Az ára 2.990.000 Ft.

Ezt tudja:  Gyorsulás 0-100 km/h: 3.8s, 2db Honda CBR 1000F motor (304 Le) + nitro (120 Le), 6 sebességes szekvencionális váltó (hátra meneti fokozat nincs), egyes sebesség vége 100 km/h, BMW lengőkarok, Kawasaki tárcsafékek, Forma 3000-es felnik gumikkal, Renault lámpák.

Jó-jó, csak a szíííneee…

www.hasznaltauto.hu 

Nonszensz

Nem szokásom nyílvánosan kritizálni. Most mégis megteszem. Történt, hogy vonattal szeretnék eljutni Budapestről, Szegedre. Gondoltam foglalok IC helyjegyet, mert mégis. Olyan ritkán utazom vonattal, hogy akkor már legyen rendes szolgáltatás, tisztaság, miegymás.

Felhívom hát az IC jegyrendelést. Már a call centert sem értem, gyanítom, hogy a telefonálók többsége jegyet szeretne rendelni. Ehhez képest végighallgatom, hogy ez egy 0640-es szám, emiatt most ezért a beszélgetésért helyi díjat kell fizessek. Aztán tájékoztatnak, ha beszélek angolul, nyomjam meg a 6-os gombot. Gondolom ha ezt nem nyomom meg, akkor még egy gyorstalpaló nyelvtanfolyamon is átesek:)

Túljutva persze nem az első meüpont a jegyrendelés, hanem valami igen fontos és nyilván több tíz – vagy százezer ember által figyelemmel kísért szolgáltatás a MÁV Vándor eseményeiről tudnék tájékozódni.

Végül jön az igen kedves és készséges telefonos kisasszony. Felveszi adataimat (telefonszám, név) – jelzem ezt nem értem minek – majd tájékoztat, hogy a vonat indulása előtt 24 órával át kell vegyem a jegyet és lediktál egy 10, azaz tíz jegyű azonosítót, amire mindenképpen szükségem lesz.

Ekkor én már csak gratulálni tudtam.

Ugye az már gond, ha az utcán járok és eszembe jut, hogy utaznék, akkor hova írjam fel a 10 jegyű azonosítót, mert megjegyezni ezt, reménytelen.

Másodszor miért is kell a jegyet nekem átvenni 24 órával a vonat indulás előtt??? Kérem ez egy kényelmi szolgáltatás. Azt szeretném magamnak biztosítani, hogy lesz helyem a vonaton, és nem kell órákkal az indulás előtt kimennem jegyet venni. Most kell egy egész nappal.

Ehhez jön a legdurvább érv. Szegedig az út kettő és negyed óra, késés nélkül, ami reménytelen. Autóval mindez 1 óra 20 perc. Ha ketten megyünk még olcsóbb is.

Lehet megérne egy flash mobot, hogy mondjuk valamelyik péntek esti ic-re foglaljuk le az összes jegyet…
Legyen hát ez a nap mondása:

Hív a vasút, vár a Máv

A nap mondása(i)

“Ha a mama szóból egy betűt elveszel és hármat megváltoztatsz, akkor azt kapod, hogy sör.”

Még jobb, ha a mama szó minden betűjét megtartva hármat változtatsz, akkor az jön ki, hogy pina!

thx to Emőke és Bali

ui.: ígérem, több ilyen nem lesz!

Mindentvevő

Vision Recorder

Bizony, mindent felvesz és lejátszik a Sharp Vision Recorder. Van benne DVD felvevő, lejátszó, HDD(250GB), és egy hifi sztereó VHS is. És jól is néz ki. De kinek kell ilyen? Főleg 1300 dollárért. Márciustól a boltokban. (Na nem itthon…)
Amit még érdemes róla tudni, az a Sharp oldalán megtalálható. Ja nem árt ha beszélsz japánul:)

Kézi borhűtő, -melegítő

Az Argos kínálatában található ez a szerkezet. Nem igényel jeget, vagy vizet, és a katalógus szerint arra jó, hogy lehűtse vagy felmelegítse a fogyasztási hőmérsékletre a következő üveg bort, amíg az előzőt iszod. Nagyszerű és egyszerű.

Bor hűtő, melegítő.

Itt lehet megrendelni: Argos